Bizonyára mindenkinek ismerősek a passzív, agresszív vagy passzív-agresszív kifejezések és az általuk jelölt személyiségtípusok, illetve kommunikációs stílusok. De vajon hányan ismerik az asszertív kifejezést? Valószínüleg sokkal kevesebben, pedig még ha nem is velünk született készség, megtanulható, fejleszthető és számos nem megfelelő kommunikáción alapuló konfliktus kivédhető vele.
Az agresszív személyiségre és kommunikációs stílusra jellemző, hogy lekicsinylő, támadó és egyáltalán nem empatikus. Ugyanúgy, ahogy a passzív, ez is bizonytalanságon és gyengeségen alapszik, csak támadással próbálják palástolni. A passzív személyiség alárendelődik másoknak és saját magát alacsonyítja le. A kettő keveréke, a passzív-agresszív stílus talán a legártalmasabb, ezt nevezzük még lelki terrornak vagy manipulatív viselkedésnek. A passzív-agresszív emberek célozgatásokkal, szemrehányással és önsajnáltatással próbálják elérni céljukat.
Az asszertív kommunikáció fontossága
Az asszertív kommunikáció megértésével és tanulmányozásával egyrészt kivédhetjük az említett kommunikációs stílusok másoktól eredő negatívitását, másrészt ha saját magunkon észleljük ezeket, finomíthatunk rajtuk vagy teljesen át is formálhatjuk őket, hiszen az asszertivitás önérvényesítést, saját magunk képviseletét jelenti. Tehát ha asszertívan kommunikálunk, azt jelenti, hogy magabiztosan, egyenesen, közvetlen módon fejezzük ki magunkat, saját igényeinket oly módon szem előtt tartva, hogy azzal másokat sem bántunk meg.
Az asszertivitás lényege tehát egyrészt az, hogy konfliktusos helyzetekben képesek legyünk úgy kifejezni sérelmeinket és igényeinket, hogy az ne legyen szemrehányás. Az asszertív személyiség én-közlést alkalmaz, tehát egyes szám első személyben fejezi ki és vállal felelősséget érzéseiért és gondolataiért. Mennyivel másabb azt mondani rosszalkodó gyermekünknek, hogy: „Nem esik jól, hogy így viselkedsz.”, mint azt, hogy: „Szemtelen vagy!”. Vagy amikor azt mondjuk párunknak, hogy: „Szeretném, ha megbecsülnél.”, ahelyett, hogy: „Állandóan csak kritizálni tudsz!” Míg az előbbi saját sérelmeket és igényeket fejez ki, az utóbbi feszültséggel teli szemrehányás és a másikra irányuló vádaskodás. A cél ugyanaz: változást elérni, csupán más eszközökkel kifejezve.
Másrészt arra is megtanít minket az asszertivitás, hogy hogyan mondjunk őszintén nemet, amikor úgy érezzük, az a helyes. Mert gondoljunk csak bele, egyáltalán nem könnyű visszautasítani embereket, legyen szó barátról, udvarlóról, családtagról vagy főnökről.