Falak és gátak

Bizonyára mindenki életében előfordult már legalább egy, de valószínűleg több olyan esemény is, amely komoly érzelmi megrázkódtatást vont maga után. Gondolunk itt nem csak a halálesetekre, hanem a családi viszálykodásokra, az igazi barátnak hitt emberek által okozott csalódásokra és persze a csúfos véget érő románcokra.

Ha az embert megszégyenítik, megbántják, becsapják, megcsalják vagy elhagyják, egy idő után valószínűleg falakat fog emelni maga köré, hogy ne érje őt többé semmilyen sérelem. Az okok teljesen érthetőek és egy-egy rövidebb időszak erejéig talán még jót is tehet mindenkinek a magány, ilyenkor ugyanis könnyebben tudunk tisztázni magunkban különböző dolgokat, ráadásul, miután valamelyest enyhül a fájdalom, képesek vagyunk racionálisan végiggondolni a történteket és levonni a megfelelő következtetéseket.

Azonban bármilyen mély sebet is ejtett rajtunk valaki a múltban, akarva vagy akaratlanul, nem hagyhatjuk, hogy ezek a sérelmek egy életen át megakadályozzanak minket abban, hogy teljes életet éljünk! Akárhányszor is okoztak nekünk csalódást a szeretteink, nem barikádozhatjuk el magunkat végleg mindenki elől, illetve, nyilván megtehetjük ezt, de ezzel többet ártunk saját magunknak, mint gondolnánk!

Ilyenkor ösztönösen védjük magunkat, próbáljuk elkerülni, hogy még-egyszer bárkinek is lehetőséget adjunk arra, hogy fájdalmat okozzon nekünk, egy dolgot azonban rendszerint figyelmen kívül hagyunk: ha nem vállaljuk ezt a kockázatot, akkor talán mások valóban nem fognak nekünk fájdalmat okozni, de örömet sem.

A tartós magány már önmagában véve is fájdalmas tud lenni, bármennyire is szeret valaki egyedül lenni.

Hagyjunk tehát időt a lelki sebek gyógyulására, ha kell, vonuljunk el a világ elől egy időre erőt gyűjteni és összeszedni minden bátorságunkat és hitünket az újrakezdéshez! Azonban soha ne hagyjuk, hogy a régi szenvedéseink megakadályozzák a jövőbeli boldogságunkat!